2012. július 3., kedd

Road to hell


Sajnálattal közlöm kedves olvasóimmal (nem mintha annyira sok lenne), hogy a szerzői jogvédelem miatt a blogon többé nem tekinthető meg a teljes történet (fejezetek és egyéb részletek sem), csak egy kis ismertető.

Az egész úgy kezdődött, hogy kaptam egy üres füzetet a húgomtól. Elkezdtem gondolkozni azon mivel is tölthetném meg. Végül eszembe jutott egy történet, ami egy Shinicsi nevű fiúról szól aki kitört abból a környezetből ahová a sors taszította. Ez a fiú bebizonyította, hogy az életünket mi magunk irányítjuk, ezért tőlünk függ végül hova lyukadunk ki... Amióta elkezdtem írni Shinicsi történetét megváltoztam. Hozzá hasonlóan én is gyenge voltam. Akik "ismernek" azoknak erről fogalmuk sincs. Mert csak a látszatot ismerik, azt amit mutatok magamból, de engem nem. De persze vannak akik igazán ismernek, például a húgom, úgyhogy nem panaszkodhatok. De most már megváltoztam... mostantól olyan lehetek a ki mindig is lenni akartam. A saját gyengeségemből merítettem erőt. Furcsa, hogy erre egy történet által jöttem rá. Az egész sztori Shinicsi életéről, gondolatairól, félelmeiről, vívódásairól, érzelmeiről és bátorságáról szól. Remélem sok embernek segít, hogy jobban megtalálják önmagukat....

Megértéseteket köszönöm! Az író: Miku Nakashima.

Ui.: a könyv megjelenéséről érdeklődni a facebookon (Nakashima Miku, I <3 J Rock-os kép), illetve ide is ki fogom írni....